Tóth János - November; - Novemberi eső; - November 3

Tóth János Janus

November első napján

Néma fejfák beszélnek ma hozzám,
múltba nézek gyertyaláng ablakon,
lelkem mereng földi létén, sorsán,
mint halk ima száll nehéz sóhajom.

*

November

Hófehér karcsú pohár a láthatár,
s peremére tűzve vérző eper a Nap,
lenge fátylat szőve vékony köd szitál
ifjú Tél s a vén Ősz búcsút koccintanak.

*

Novemberi eső

november játszik falevél szalad
kergetőző szél napsugár kacag
a késődélután árokpartra ül
ott kuporgok én nincsen egyedül
hátamnak feszül együtt hallgatunk
lezuhan a nap és mi meghalunk
est borít reánk sötét szemfedőt
hátra nem hagyunk síró szeretőt
felleg szív szakad esőkönny pereg
se pokol se menny semmi istenek
leszünk múlandók tavaszban a fagy
csavargó remény mondd csak merre vagy

*

November 3

Meggörnyedt gyertya lángszemét hunyja,
sóhaja repül a fekete füst,
hervadó virág szirmát szorítja
a fagy, tenyerén fénylő holdezüst.

Mint árnyék, délben az emlék is bújik,
sírkövek alá lassan visszatér,
a lélek verdes, mint riadt kuvik,
halál szelétől zavaros a vér.

Felhők alatt alszanak a fények,
csendek ülnek a bús sírok alatt,
egykedvűn ballagok én, ki élek,
múlt és jövő közt hagyott pillanat.