Pataki Glica
A hangod …
Az augusztusi meleg
éjszakák hangjában az én hangom is száll. A Kápolnatóban békák koncerteznek, a
réten pedig a tücskök húzzák a vonót. A hold világította mennyek birodalmából,
alá hullnak a csillagok. Egy az enyém, egy az övé. Az én csillagom még mindig
ragyog itt belül a szívemben. A másik sorsa mi lett azt sajnos nem tudom.
Szerintem az "idő" nem halad sehová, neki nincs dolga. Mi haladunk az
időben, és rengeteg a feladat. Nekem a Boldogságot kell megtalálnom és az égre
emelni, mint bizonyosságot.
Jobban kell ragyognia mint a Holdnak, a Csillagoknak, a Napnak. Akkor biztos, hogy a boldogságot tartom a kezemben. Ismét visszatérek az erdei ösvényekre, hangokat idézni. Gímszarvasok agancsa csattan a nyári naplementében. A látvány gyönyörűséges. A hegyoldalban vaddisznók túrják föl a tölgyfa leveleket. A csipkebokor oltalmából, egy kapitális őzbak ugrik ki a világból. Hatalmasakat szökkenve a hegy mögött terem. Haragos, öblös hangja a völgyek áramlatával jön felénk. Tavasztól-őszig madarak hangja kavarodik a fejünk felett. Más a dallam a fenyves erdőben, és egészen más a cseres-tölgyesben. A harkályok egész évet végig dobolnak, a kis cinkék végig bohóckodják. Ha itt a kakukk, itt a tavasz! Az erdő zengi a szerelem dalát. Ember még nem komponált oly mennyei zenét, mint a Természet. Szél zúgása adja az aláfestő dallamokat az éles hangokhoz.
A növények sem élnek hallgatag a hegyek, dombok hátán. Hallom suttogásukat, nyöszörgésüket, elégedetlenségüket. Zúg az erdő, morajlik a hangja, meg tudná ölni az embereket, indulatból. Néha meg is cselekedi. Meg rettenti a gőgös embert. Minden rét hangja más, minden rét a szerelemről mesél. Csillogó szemek, forrótestek, halk suttogások: szeretlek, egyetlenem, maradj velem… szeretlek. Hangok, hangom, hangod. A Természetnél nincs romantikusabb!
Jobban kell ragyognia mint a Holdnak, a Csillagoknak, a Napnak. Akkor biztos, hogy a boldogságot tartom a kezemben. Ismét visszatérek az erdei ösvényekre, hangokat idézni. Gímszarvasok agancsa csattan a nyári naplementében. A látvány gyönyörűséges. A hegyoldalban vaddisznók túrják föl a tölgyfa leveleket. A csipkebokor oltalmából, egy kapitális őzbak ugrik ki a világból. Hatalmasakat szökkenve a hegy mögött terem. Haragos, öblös hangja a völgyek áramlatával jön felénk. Tavasztól-őszig madarak hangja kavarodik a fejünk felett. Más a dallam a fenyves erdőben, és egészen más a cseres-tölgyesben. A harkályok egész évet végig dobolnak, a kis cinkék végig bohóckodják. Ha itt a kakukk, itt a tavasz! Az erdő zengi a szerelem dalát. Ember még nem komponált oly mennyei zenét, mint a Természet. Szél zúgása adja az aláfestő dallamokat az éles hangokhoz.
A növények sem élnek hallgatag a hegyek, dombok hátán. Hallom suttogásukat, nyöszörgésüket, elégedetlenségüket. Zúg az erdő, morajlik a hangja, meg tudná ölni az embereket, indulatból. Néha meg is cselekedi. Meg rettenti a gőgös embert. Minden rét hangja más, minden rét a szerelemről mesél. Csillogó szemek, forrótestek, halk suttogások: szeretlek, egyetlenem, maradj velem… szeretlek. Hangok, hangom, hangod. A Természetnél nincs romantikusabb!
…
augusztus. Az alkony
színeit nézem az ablakomból. Az éltető Nap, megnézte a fél világ baját és most
megy át a másik oldalra, hogy ott is szét terítse sugarait. Lángba borította
maga körül a fellegeket. Az arany korong izzik, mint az olvasztó kohók szája.
Festő ecsetjére kívánkozik a gyönyörű látvány. Mindenből annyi szín kerül az
égi kupolára, amennyi szükségeltetik a káprázathoz. Bele merül az ember lelke a
sárga, narancs és a píros egyvelegbe. Különböző formák alakulnak ki a
felhőkből, majd a hő hatására, tovaillannak. Hirtelen a semmiből előkerül egy
vakmerő, sötétkék vízpára. Halálos vesztébe rohant. Már hevül a kék széle és
egyre beljebb halad a forróság. Elemi erők küzdenek a látóhatár peremén, majd a
csatározás hevében átzuhannak a föld másik felére. Egyszer csak eltűnnek a
szemem elől.
A hangod a lelked
tükre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése