Sárhelyi Erika
Január margójára
Tél van, csak poroszkálnak a napok a naptárban,
de az ég megkegyelmez lassan a korán útra kelőnek.
A láthatár szélén pezsgőszín fellegek nőnek,
s így kevésbé fáj a pőre, hidegszürke január.
A ma és a tegnap még kéz a kézben jár,
hisz' a Hold a Napnak még átint a békés horizonton.
Talpam alól csontig hatol a télbe dermedt beton,
de lelkem már az enyhülésre készül.
A reggel a sötétből oly hirtelen derül,
mintha mosoly ömlene el a házak tetején.
Igen, itt legbelül a tavasz már enyém.
Már nem rémíthet se fagy, se konok szélvihar,
az se, ha majd a február szűz havat kavar,
mert bennem a kikelet már öntudatra ébredt.
de az ég megkegyelmez lassan a korán útra kelőnek.
A láthatár szélén pezsgőszín fellegek nőnek,
s így kevésbé fáj a pőre, hidegszürke január.
A ma és a tegnap még kéz a kézben jár,
hisz' a Hold a Napnak még átint a békés horizonton.
Talpam alól csontig hatol a télbe dermedt beton,
de lelkem már az enyhülésre készül.
A reggel a sötétből oly hirtelen derül,
mintha mosoly ömlene el a házak tetején.
Igen, itt legbelül a tavasz már enyém.
Már nem rémíthet se fagy, se konok szélvihar,
az se, ha majd a február szűz havat kavar,
mert bennem a kikelet már öntudatra ébredt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése