dr. Szeicz János - Tűnődés

dr. Szeicz János

Tűnődés

Tűnődöm álmomon:
az alakod látom
gyakran álmaimban,
csábító a hangod,
nyújtod kezed felém,
ölelsz lágyan, puhán,
majd csalóka árnyként
ellebbensz tétován.

Meg nem ismerhetlek,
álom vagy örökre,
nem jöhetsz át sosem
valós létezésre,
jövőm múltba süllyed,
amim volt, már az sincs,
vágyamat kísérted,
s valósként hat a nincs.