Nagy Ilona - Átfestem az eget

Nagy Ilona

Átfestem az eget

Gyermekként álmaim felhőkre festettem,
ott bóklásznak most is az ég kék tengerén,
kevés egy élet, hogy újra megkeressem,
oly sok álom bújik tollfelhők peremén.

Hittem, a bárányok mindig visszatérnek,
s átszínezik újra lenkékre az eget...
minden pillanatra adhassanak szépet,
s ne kelljen keresnem... kapjam az édeset.

Mikor fáradt vagyok, s felnézek az égre,
még patyolatszűz álmok eveznek fölém,
felismerem mind, hisz én írtam az égbe...
s könny szökik szemembe, hogy nem lehet enyém.

Mától új ecsetet fogok a kezembe,
széjjeltépem régi, földbarna láncaim,
átfestem az eget azúrkék remekre,
és hattyúfehérek lesznek majd vágyaim.

Napkorong vigyáz rám aranyló kacajjal,
bíborhajnal ébreszt mindegyik reggelen,
parázsnarancs ingben int búcsút a nappal,
s mélykék bársony simít... tűzforró éjjelen.