Lázár Ervin
A soványító
palacsinta
(részlet)
Kriszti királykisasszony nem sajnálta volna érte a fele
országát. Kincstárából a legszebb smaragdot. Karkötőt, gyűrűt, feliratos
trikót, akármit! Meg is hirdette a Királyok Lapjában: „Fele országom,
kincstáram legszebb smaragdja, karkötő, gyűrű, feliratos trikó, akármi annak az
embernek, aki megutáltatja velem a palacsintát.”
Kriszti királykisasszonynak nyomós oka volt rá, hogy
megutálja a palacsintát: Ő maga volt a nyomós ok. Mert gömbölyű volt, mint egy
búbos kemence, széles, mint egy szalmakazal, és vastag, mint a rácpácegresi
Nagyszederfa.
S mindez miért?
Bizony azért, mert módfölött szerette a palacsintát.
Palacsintával kelt, palacsintával feküdt, a palacsinta volt a mindene.
Na, özönlöttek a hirdetésre a különböző doktorok, kuruzslók,
kutyapecérek. Egyik injekcióval próbálkozott, a másik ráolvasással, a harmadik
kocsikenőcsös palacsintával; majd ettől megundorodik, jajdefinom, mondta
Kriszti királykisasszony, és befalt a kocsikenőcsös palacsintából háromszázat,
az injekcióra rá se hederített, a ráolvasás szertefoszlott, mint egy nyár végi
bárányfelhő – csak a palacsinta, a sok palacsinta, meg a palacsinta. – Tessék
velem megutáltatni a palacsintát – toporzékolt Kriszti királykisasszony egy
ízes meg egy mézes palacsinta között. – Karcsú akarok lenni, mint a nádszál,
hamm, egy túrós, lenge, mint a tavaszi szellő, hamm, egy kakaós,
hamm-hamm-hamm.
Már-már úgy látszott, hogy senki sem tud kifogni Kriszti
királykisasszony ádáz szenvedélyén, amikor az erdő felől megérkezett a
legeslegutolsó pályázó is, egy nagydarab, kövér, sántikáló ember (gondolom,
azért sántikált, mert fájt az Achilles-ina), és azt mondta:
– Kedves Kriszti királykisasszony, dehogyis kell neked
megutálnod a palacsintát, éppen ellenkezőleg, annyit ehetsz belőle, amennyit
akarsz, csak az a fontos, hogy az én találmányomból egyél, mert tudja meg
mindenki, én, a lángelméjű föl- és kitalálnok, föltaláltam a soványító
palacsintát.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése