Weöres Sándor
Keleti elégia
miféle páros szakadék
két szembenső partján
ülünk
hogy éjszakánként nem
szabad
fehér vérünkbe
mosdani
a szélvész ingünkbe
törik
csillagfény
köntösünkre szárad
de reggel gondosan
bezárom
a puszta levegő
szobáját
kulccsal csukom s
elindulok
a meredélyen fölfelé
egyedül mindig
egyedül
gyermeki ajkán
szalmaszál
csövében égő messzi
kastély
melyben mindenki
védtelen
a pompázó üres ruhák
hol a tüzet nem oltja
senki
mikor a sziklacsúcsra
érek
égi rőzse hajnalodik
csak ő ül lenn méh
éjszakában
tesz-vesz kihamvadt
tűz körül
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése