Lázár Horváth
Zsuzsanna
Darvak
November van, csendesülő fényben
darucsapat vonul át az égen
ék alakban húznak messzi délre
hova nem ér el telünk hidege.
Ólmos égen felhők sűrűsödnek
pihenőre készül a természet
hótakaró puha selyme alatt
álmodni az eljövendő tavaszt.
Ha zúgva, jajongva felsír a szél
és tél terhétől széthasad az ég
puha pihék hullnak alá lágyan
hófehérbe vonva be a tájat.
*
darucsapat vonul át az égen
ék alakban húznak messzi délre
hova nem ér el telünk hidege.
Ólmos égen felhők sűrűsödnek
pihenőre készül a természet
hótakaró puha selyme alatt
álmodni az eljövendő tavaszt.
Ha zúgva, jajongva felsír a szél
és tél terhétől széthasad az ég
puha pihék hullnak alá lágyan
hófehérbe vonva be a tájat.
*
Halottaink napjára,
kicsit másképp...
Emlékezés
emlékek lengenek
körül
ahogy leng az őszi szél
gyertyák lángjait libegtetve
így november elején
virággal díszített sírokon
felbukkannak a nemlét időtlenségéből
halottaim kik nem csak emlékek
felvillanó perctöredékek
rebbenéseiben tovább élnek
dobbannak a szívkamrák remegő falán
lélekcsendemben is szólnak hozzám
velem vannak halkuló őszökben
rőt-arany levelek fakult hullásában
nyirkos hajnali ködökben
telek ropogó kályhatűzmelegében
ébredő rügyek tavaszlüktetésében
kibomló virágok illatával üzennek
izzó nyarakon csillagos ég alatt
hűvös érintésük vállamon marad
ha szél karjával ölel a lágyan ringó est
csak sóhajtásnyi hiányuk ég át
az időtlenné merevült elmúlás
könnyáztatta fényszövetén
míg sercenő lánggal értük ég a mécses
ahogy leng az őszi szél
gyertyák lángjait libegtetve
így november elején
virággal díszített sírokon
felbukkannak a nemlét időtlenségéből
halottaim kik nem csak emlékek
felvillanó perctöredékek
rebbenéseiben tovább élnek
dobbannak a szívkamrák remegő falán
lélekcsendemben is szólnak hozzám
velem vannak halkuló őszökben
rőt-arany levelek fakult hullásában
nyirkos hajnali ködökben
telek ropogó kályhatűzmelegében
ébredő rügyek tavaszlüktetésében
kibomló virágok illatával üzennek
izzó nyarakon csillagos ég alatt
hűvös érintésük vállamon marad
ha szél karjával ölel a lágyan ringó est
csak sóhajtásnyi hiányuk ég át
az időtlenné merevült elmúlás
könnyáztatta fényszövetén
míg sercenő lánggal értük ég a mécses
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése