Benczés Sándor Gábor
A pad
Ütemet koppantott pálcája a kőre.
A pad kopott zöldjéből kiállt egy szálka.
- No nézd csak, milyen méla-barna már
A görcsös fák tenyeres levele!
Némán surrant odafent a kedvetlen szél.
Az úton pár meztelen gesztenye gurult.
- Jólesik, amint arcomra téved
Néhány kóbor napsugár. Jön a tél.
Erőtlen csapott a porba szakadt szárnya
Egy opálszemű, vén városi galambnak.
- Lassan indulok, ideje mennem,
Húslevest főzött a lányom mára.
Hideg van. Üres sóhaj csúszkál a havon.
Fehér hócsipkét kötött egy ágra a tél.
Pár néma lábnyom kószál a járdán.
Csak két szürke toll pihen a padon.
A pad kopott zöldjéből kiállt egy szálka.
- No nézd csak, milyen méla-barna már
A görcsös fák tenyeres levele!
Némán surrant odafent a kedvetlen szél.
Az úton pár meztelen gesztenye gurult.
- Jólesik, amint arcomra téved
Néhány kóbor napsugár. Jön a tél.
Erőtlen csapott a porba szakadt szárnya
Egy opálszemű, vén városi galambnak.
- Lassan indulok, ideje mennem,
Húslevest főzött a lányom mára.
Hideg van. Üres sóhaj csúszkál a havon.
Fehér hócsipkét kötött egy ágra a tél.
Pár néma lábnyom kószál a járdán.
Csak két szürke toll pihen a padon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése