Végh Sándor - Január - Február

Végh Sándor

Január – Február

 1.
Hideg tél zörget ablakot,
vattába burkolt árnyékvilág.
Álmosan úszik elő a reggel,
szürkéből lassan világosra vált.
2.
Didereg az öreg mozdony is,
majd dühödten vált irányt.
Belezakatol az idegen világba,
átrepíti tegnapján utasát.
3.
Viselkedések nyúlnak el székeken,
a havas táj is csak integet.
Reményből indultam a fény felé,
tengermély óceán tolult elém.
4.
Homályból vett erő hiteget,
karjában ringat észérveket, de minek
zötykölődik ridegen, elhagyott
váltókkal tűzdelt állomásokon át?
5.
A csend szava szólít eléd.
Vetkezd le végleg vétkedet.
Kalamárisom immár vörösre vált,
tapasztalt sebeim gyógyulnak már.
6.
Játékom immár utolér, egy idegen
szempár csodálkozik ránk, rebben
hitelem takarító kezében, ahogy
közönnyel lezárja műszakját.
7.
Amott egy gyertya fénye lobog,
szüleink mormolnak boldogító imát.
Rezzenéstelenül indulunk a harcba,
önmagunk, és egymás karjain át.
8.
Porosodó ruháim levetem,
a fogas is kérdésre vár.
Mikor nyughatsz itt kedvesen,
te nedves, levetett sötét kabát.

9.

Társmagányok zörrentik az éjszakát,

nyitott ajtók fonódnak rám csendesen.

Nemek villáma hiteget saját színeim,

szüntelen fényes ígéretek mosolyán.

10.

Különb e nézet, mit hiszel ma,

álmodat csókolja a valóság,

remények harsány „tus” zenéje

kérdezi: Te mit csinálsz?

11.

Teszem, mit lelkem rejtett zuga,

itta magába anyám-apám mondott szavát.

Törvényeinek hódolt be akarva, népek

leköpött bölcsességére telepszem rá.

12.

Álmodni mertem itt, ma e földön,

s röhög a hiéna világ, ha ráérsz ma

megtenned, ne várd a holnap

igazoló szavát!

13.

Utószó:

Csak rejtsd ide izzadó tenyered,

harcaidra nyisd ki szívedet.

A szépség és a szörnyeteg,

felváltva ont vétkeket!