Válóczy Szilvia
Árnyékok
Múltat idéző halk surranás, ez csak a hideg szél. Fagyott a világ, s ama messze
szálló szürke felhők mögül élesen sütő nap, már átöleli jégkristályok százait.
Mivé a hovatartozás? Miért bolyong folyton elkeseredett szívem? Vagyok… Némán
lépkedem. Lábam alatt a vizes hó roppan. Szinte fáj… Mélyen sóhajt a föld.
Egykor itt született az értelem. Sóhajba ágyazott megbocsátás. S most hová
tűnt? Elnyelte a hideg jégverem. Évek halma, mint a só, lélegzetbe vész.
Szétesett kegyelem rója újsoros dilemmáit. Ti Árnyékok… Vajon reméltek még?
http://www.youtube.comwatch?v=aO1shS_7USg
VálaszTörlés