2015. június 23., kedd

Kovács Daniela - Megtagadlak



Kovács Daniela

Megtagadlak

Ha egyetlen csókkal
nem nyomod fájásig lelkem falát,
s nem száll ködökbe forró vérem gőze,
ha felverem a rám vetülő
szemed szürke tavát,
hát megtagadlak.

Ha egy érintéstől
nem terebélyesedsz ki bennem,
ahogy a józanság jégvirága virul,
mielőtt elolvadna
forró tenyerekben,
hát megtagadlak.

S ha nem úgy leszel nekem,
mint bűnnek a hű este,
tikkadt éjszakákon
forrón omló vágyad
nem engem vár keresve,
hát megtagadlak.

S ha nem úgy ölelsz át,
mint párafátyol ősszel
a szántóföldeket,
és dús ereidben nem ködfejtő,
reszkető harmatom gyűl meg,
hát messze elkergetlek.

És elpusztítalak,
mint szél a lepkék szárnyát,
ha valaha is gyönyörünkben járván
tiporni látom az álmodott világot,
a lelkemet, mely érted
százszor holtra fázott.

De most... dőlj ide
szerelmem áldó-pusztító dühének,
most nem tagadlak, nem kergetlek,
most nem lázongok konok daccal érted,
most lázbetegként, vergődve akarlak
megőrizve tisztának, e szent pillanatnak.

1 megjegyzés: