Szijártó Péter - Titokoldó

Szijártó Péter

Titokoldó 

Erdő mélyén párás csendben
hol páfrányból a fák bakancsa,
kövek s dombok könnyű rabja,
elvarázsolt patak lettem
ki buja vágyát hordja partra.

Te meztelenül mint az álom
hogyha bennem fürdőt veszel,
a felszín alatt táncoló jel
igaz mese, tündér leszel,
míg forró húsod körbejárom.

Rámfekszel majd mint egy csónak
a hajad elszáll, s minden ponton
csókká buggyan buborékom
s az örvény lassan körbeforgat
csörgésem halld ezüst szónak :

súgom használj, pazarolj el ,
futtasd kezed között habom,
nem apad el, nem hagyhatom!
csillagtakarónk az éjjel
és a felfűtött alkalom.

De innen tőlünk, jaj ez határ!
már vörös vízzel rohan az ár.
Ha meghalok sem érdekel
én e boldogságban vérzek el!
Feloldott titok lesz ez a nyár…