Lesznai Anna - Tündérvárás

Lesznai Anna

Tündérvárás

Százráncú kendőbe, a fázékony testem,
Neszfogó párnákba szememet temettem,
Lestem, hogy az árnyak lassan megindulnak,
Fagerinces bútortestek eltompulnak.
Csokrok lobogását, két szürke kezével
Puhán oltogassa a közelgő éjjel
- Testem legyen máma áldozati oltár,
Keljen piros lángra, ami érett, holt már,
Párologjon szívem letelt szenvedésen,
Mint párolgó illat izzó medencében.
Mélyedő szobámban teljék meg az éjjel
Füstölgő áldozat tömjénes lehével,
Ma a tündért várom.

Tündérem, ma hivlak! Jöttödet ígérted,
Minden sóhajtásom elküldöm ma érted
Máig, mostig vártam, mert megláttam nyáron
Részeg hírnöködet mézvérű virágon.
Téli éjszakákon elevenné lettél,
Mesekönyvek fonnyadt lapján hitet tettél...
De tovább nem várok.

Mélyedő szobámban megtelik az éjjel
Füstölgő áldozat illatos lehével.
Minden elpárolgott, szegényre pihenten
Édes semmiségben fürdik meg a lelkem.
Mindent odaadtam, mindent kifizettem,
Megint mezítelen, vágytelt gyermek lettem.

Kihasad az ablak új tavaszi napra,
Újabb ébredésre, újabb virradatra.
Ott künn szellőszárnyon új hírnökök járnak,
Üzeni a tündér: még egy kicsit várjak,
Csak egy madárdalnyit, csak egy embercsóknyit.
...Várjak, várjak, várjak...