Bertók László - Hóból a lábnyom

Bertók László

Hóból a lábnyom

Akkor szabadna verset írni,
ha nem lehet már verset írni,

nyüszítve, mint az isten öccse,
mert jobb világhoz volna kedve,

szaladva, mint a sebzett állat,
neki a vadász puskájának,

lerogyva, mint a győztes ember,
tele a kétes győzelemmel,

mintha feltöltött folyó medre
nézne a könnyező egekre,

mintha az ég lakott föld volna,
s a föld ennek a halott holdja,

mintha örökké kő zuhogna
a világnál is mélyebb kútba,

el se fogyna, és meg se telne,
de mindig erre törekedne,

mintha akkor se verset írna,
csak nézne a fehér papírra,

amíg, mint a hóból a lábnyom,
vers sajog át a valóságon.