Siktár János
Magány szonett..
Mióta megfosztott már az élet
tetőled is, mondd ugyan mi van még?
És most vajon miben higgyek én még,
a kék ég alatt miben reméljek?
tetőled is, mondd ugyan mi van még?
És most vajon miben higgyek én még,
a kék ég alatt miben reméljek?
Ó bár a lágy selymes kezű álom
vágná le már sok keserves órám,
hisz csak a fájdalom vár itt énrám.
melyekben én csak kínom találom!
vágná le már sok keserves órám,
hisz csak a fájdalom vár itt énrám.
melyekben én csak kínom találom!
Lopva teríti majd ránk, ha eljő,
piszkos szürke szárnyait az álom,
ahogy fodros víz színét a felhő.
piszkos szürke szárnyait az álom,
ahogy fodros víz színét a felhő.
Jaj ne hagyj magamra majd, ha várom
megöregedve és elcsigázva,
hogy kaput nyisson nekem halálom.
megöregedve és elcsigázva,
hogy kaput nyisson nekem halálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése