Csősz József - Levéltaposó

Csősz József

Levéltaposó 

Dehogy furcsálltunk tarka avart
akkor még fürge lábunk alatt.
Dehogy fogtuk be kényes fülünk,
mikor a parton ellépdeltünk,
öreg Dunának puha szélén,
akkor már te voltál csak a fény:
csillogó szemed éj-szememben.
Szívem kívül vert közeledben.
Szerencse, hogy még emlékezni
enged az első levél-fecni,
amin egy dátum oda hívott,
rajta megjegyzés vagy fontos ok
nem is volt,és te mégis tudtad,
nyakamra kígyózik az ujjad,
s hogy ezt annyiszor ismételjük,
őszi virágnyílás lesz énünk...
Szómágia a parti sétány,
érett csókok közt akad néhány,
mely felidézi ifjúságunk,
ha épp avarban botorkálunk.
A percek ma is közelt lesnek,
vágyakba megszokást kevernek,
hidegnek tűnik avarpárnánk,
taposva halljuk csikorgását.
Fa törzsén ülünk. Nézd, hogy billeg
a hullám, szinte versként lüktet,
aztán elsimul, mint emlékünk.
Félholt levélre némán lépünk.