Ligeti Éva - Szeptemberi nyár; - Susmorgó őszi fák

Ligeti Éva

Szeptemberi nyár

Még tart a szeptemberi nyár,
kivár az ősz, a napsugár
fázós lelkem dédelgeti,
hajam szellő lebegteti,
mintha csak repülni hívna,
s úgy érzem magam, mint egy díva,
kire színes ruha simul,
sárgán, barnán, bordón virul,
míg zölden lankadó levél
is hosszú napokat remél,
és mindezt én is így hiszem,
s boldog napjaim őrizem.

*
Susmorgó őszi fák

Ólomszürke az őszi ég,
újra festi a hátteret,
alatta kúszó rőtvidék
- tudom jól, hogy csak átmenet.

Megérkezik a kerge szél,
és összehajolnak a fák,
mindegyik egyszerre beszél,
mint hangos piaci kofák.

Lombszoknyájuk terebélyes,
harsogó foltcsodák rajta,
a látvány oly tüneményes;
s ezt mind a természet varrta.

Őszi fák, ha susmorognak,
zsongó zenéjük hallgatom,
zajok csenddé zsugorodnak,
miközben haza ballagok.