Juhász Gyula - Temető

Juhász Gyula

Temető

A hervadás bús pompájában áll most  
A temető. Ó, mennyi szín, derű,  
Fehér és lila őszi rózsatenger, 
  Mely hullámzik az enyészet szelére.
 

Egy alacsony pad vár rám pihenőül, 
  Előtte zöld deszkából ácsolt apró  
Sírdomb szelíden mosolyog a fényben.  
Fölöttem magyar égnek végtelenje,  
Előttem a határtalan magyar táj.

E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,  
Mint elhervadt virág az ősi kertben.  
Köröttem mindenütt békés keresztek 
  S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.  
Mely minden bölcsességnél igazabb.

E kicsi hant előtt, e nagy magányban  
Megölelem az édes életet,  
Mely ragyogást küld jeltelen sírokra  
S virágözönt az ódon temetőkbe  
S az őszi nap csókjával arcomon  
Megindulok rózsásan, dalosan,  
A boldog elmúlás víg vőlegénye.