Debreczeni Zsolt
Havat hord a szél
Havat hord a szél,
söpri fel a tájat,
aprócska hópelyhek, nem láttak még nyarat.
Mikor szívnek harmatát, a forró Nap szárítja,
földöntúli boldogságot, a vágy melege adja.
Szememben a könnyek, százszor megcsillannak,
fagyos téli tájban, szürkére simulnak.
Szikráznak a pihék, viharos nagy szélben,
hideg itten minden, téli ridegségben.
Mélyülő nagy álmok, hordják a sok kincset,
jóságot, szépséget, szétáradó szeretetet.
Megbűvöl most minden, varázscsillag ragyog,
hógörgeteg ottan, kihűlt rétet hagyott.
aprócska hópelyhek, nem láttak még nyarat.
Mikor szívnek harmatát, a forró Nap szárítja,
földöntúli boldogságot, a vágy melege adja.
Szememben a könnyek, százszor megcsillannak,
fagyos téli tájban, szürkére simulnak.
Szikráznak a pihék, viharos nagy szélben,
hideg itten minden, téli ridegségben.
Mélyülő nagy álmok, hordják a sok kincset,
jóságot, szépséget, szétáradó szeretetet.
Megbűvöl most minden, varázscsillag ragyog,
hógörgeteg ottan, kihűlt rétet hagyott.
*
Decemberben
karácsonyi fagyyirág
Dermedő jégvilág,
fagyás van, zimankó,
lilás hóesésben, gyönyörűen nyíló.
Múló veszedelem, jajongó vezeklés,
kitört fogak vacognak, a hideg az nagy verés.
Liluló fagyások, sajduló végtagok,
hol ridegség van, nincsen élet ott.
Piros arcok szürkülő homályban,
katlanban csillámló, hó süvít, magában.
„Nincs semmi veszve, ha a zord tél fagyát kereste”
lilás hóesésben, gyönyörűen nyíló.
Múló veszedelem, jajongó vezeklés,
kitört fogak vacognak, a hideg az nagy verés.
Liluló fagyások, sajduló végtagok,
hol ridegség van, nincsen élet ott.
Piros arcok szürkülő homályban,
katlanban csillámló, hó süvít, magában.
„Nincs semmi veszve, ha a zord tél fagyát kereste”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése