Tóth János - December 29.

Tóth János (Janus)

December 29

Elmúlt a karácsony megkoptak a fények,
árnyékok ballagnak és én velük lépek,
kezemért emlék nyúl, visszahúz a múltba,
szemeim lehunyom, zuhanok a kútba.

Ezernyi kopott kép suhan el mellettem,
csobbanok egy nagyot, újra gyermek lettem,
kezemben parittya, dorkó a lábamon,
nyári szellő játszik aprócska lábnyomon.

Csicsergő árnyék száll, föl az égre röppen,
akár egy kis angyal, úgy köröz fölettem,
mint egy óvó lélek, akit az ég küldött,
akit a jó Isten, áldásban fürösztött.

Sárga kalász tenger, ezer csónak rajta,
búzavirág szirom kedves ringó fajta,
nyugtatja az embert, mintha remény lenne,
kéklő mosolygása olvad a szemekbe.

Fut a tekintetem, elé áll egy hársfa
egy ismerős alak ölel derekába,
engem figyel onnét cigaretta füsttel,
napsugár arannyal, gomolygó ezüsttel.

Odafutok hozzá, leszek fának fája
karjaiban ringó kacagó virágja,
villanyéltől kemény tenyere simul rám,
mégis olyan puhán, mint vattacukorkám.

Belém csap egy villám, lüktet árvaságom,
drága édesapám sehol sem találom,
kivet a hideg kút, kitaszít magából,
foszlik a múlt idő, és a jelen gyászol.

Elmúlt a karácsony, töröttek a fények,
születésed napján fájdalmak közt lépek,
asztalon fényképed, gyertyalángja lobban,
csorog a viaszkönny, enyémtől nem jobban.