Németi Csaba
Karácsonyi hajnal
Szürke ködbundát cibál a tél,
árnyékkal táncol a lámpafény,
vadul kavarog milliónyi hópehely,
homállyá válik a kandalló
vakult parazsának melege,
megölel a csend és beszél.
Szívem koszorúba öltözik,
fenyőillat vagyok.
S hallgatom az igaz, örök mesét:
mindent átjár a mindenség,
az egyetlen, igaz Öröklét.
Házak ablakán itt-ott
dereng némi világosság.
És a kifényesedett álmok nyugszanak
ünnepi kaláccsal.
árnyékkal táncol a lámpafény,
vadul kavarog milliónyi hópehely,
homállyá válik a kandalló
vakult parazsának melege,
megölel a csend és beszél.
Szívem koszorúba öltözik,
fenyőillat vagyok.
S hallgatom az igaz, örök mesét:
mindent átjár a mindenség,
az egyetlen, igaz Öröklét.
Házak ablakán itt-ott
dereng némi világosság.
És a kifényesedett álmok nyugszanak
ünnepi kaláccsal.
*
Karácsony este .
Kinézek az ablakon.
Magam elé képzelek egy fényes csillagot.
A szilaj szél is érzi, most cselekedni kell.
Könnyû hópelyhek hullnak, pihegve borítanak
takarót a földre.
Az utcai lámpa fénye sápadt szikrákat szór a mindent
befedõ fehérségre.
Elhúzom a függönyt.
A kandallót bámulom.
A fahasábok lángjai lusta ráncokban pihennek el
a parázson.
A szeretet születésére gondolok.
Eljött értünk.
Ki koldusokat tett gazdaggá javak nélkül,
szeretete gyógyír lett betegségre,
s a bánatot örömmé változtatta.
Gyermekei lettünk.
Tanított bennünket, hogy egymásért éljünk,
s azt szeretettel tegyük.
Most is köztünk jár, mert Szentlelkét örökül hagyta.
Segít, hogy kövessük Õt, sok felesleges forgácsot
magunkról lefaragva.
Számvetést csinálok, bizony az életemben
sok minden hibádzik.
De aki Krisztus gyermeke, az egyedül sohse lesz,
hiszem, hogy életünk értelme a szeretetteljes cselekedet lesz.
Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése