Nagy Horváth Ilona
Éra
Nézd velem a semmit
innen, a minden
távolából,
megfoghatatlan
vagyunk,
álmaim puha
szellemek,
loppal járnak,
meg se hallj,
csak sejtsd,
hogy megérintelek,
mikor estém átadom
a mának,
s gondolatom könnyűn,
észrevétlenül
az idő fázós vállára
terül.
El se mozdulj,
úgy viszlek tovább,
ahogy az óra görgeti
reggelbe a hallgatag,
gömbkék éjszakát.
Leszünk.
Holnap tán igen,
ma csak a semmit
nézd.
Álmaid tágra nyílt
szemek,
hajamban bolygók és
csillagok,
lélegzeteink közt
ismeretlen,
tiszta, ép terek,
mindenek távola,
míg nézel,
közel és szép
vagyok,
mint megfelelő szók
között a csend,
vagy egy lusta
ébredés,
mikor félvakon
nyújtózik körém
a hétfő,
s tudom,
ma nem megyek dolgaim
után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése