Nadányi Zoltán - Aranypiros pillangó

Nadányi Zoltán

Aranypiros pillangó

Szép pillangó, aranypiros csoda.
Ide-oda lebeg. Be szívesen
lebegnék én is így ide-oda.
Ilyen ártatlanul és színesen.

Nem úgy, mint a madár, a repdeső
vadász. Akármily szép és kedves ő,
csak gyilkos ő. Vígan cikáz le-föl
s azalatt apró életeket öl.

De a pillangó, szép aranypiros
pillangó, senkit ő nem bánt soha,
és őt se bántják, bántani tilos,
egész világon nincs haragosa.

Nem falja föl, pedig talál sokat,
a nála is kisebb szárnyasokat,
nem rágja el, kárt tenni nem szeret,
a kertben a káposztalevelet.

Ő csak lebeg, lebeg, csak tündököl,
legszívesebben a rózsán lebeg,
nem életét, csak csókját szívja föl,
utána nem maradnak szúrt sebek.

Ő csak lebeg, lebeg s ha odaszáll,
megszépül a szépséges rózsaszál,
megszépül a kert, kastély, régi rom,
hol ellebeg, mint repülő szirom.

Megáll a munka kertben és mezőn,
a gyermek vele fut lelkendezőn,
tolószékében felül a beteg
és ő csak csillog és lebeg, lebeg.