Káli László - Te meg én

Káli László

Te meg én

Az idők kezdetén volt „Te” és volt az „én”.
Aztán - talán valamiféle ősrobbanás végett -,
elindult valami. Száguldott utunk egymás
felé - hogy összeérjen -, túl a fénysebességen.

… Valami egyszerűt akartam. Nem csak olyan
fényesen csillogó vásári csecsebecsét (pléhbe
zárt üveget), mely csak szemet kápráztat bár,
de értéktelen. A rét s a mező virágát szedni
össze. Csak égő piros pipacs csokrot talán,
meg búzavirágot (égszínkéket), mély lilában
pompázó szarkalábat. Vagy kis pacsirta dalát,
szarvas bőgést, az erdő neszét, amint lábam
karcol az avaron. Kis hegyi patak hangját,
harkálykopogtatást a vén fatörzsön. Lehet,
tengermorajlás volt, vagy a szél zenéje csupán,
amire vágytam. S mind együtt találtam Benned…

Két út csapódott egymásba, fénysebességgel.
Hangtalan olvadt össze egy pillanaton belül.
Az idők kezdetén sem volt más, csak hogy „mi”.
Egymásért, egymásnak vagyunk és leszünk