Kormányos Sándor
Nyárvégi sóhaj...
Még zuhog rám a
fény...
De a vérvörös alkonyokban
már lassan haldoklik a nyár.
Ó ősz! Bár úgy jönnél, hogy ne fájna
ez a mindent elborító konok szürkeség
mely puha ködként omlik el bennem.
Ilyenkor úgy érzem, mintha
belőlem születne a fájdalom...
Odakint feljajdul a szél.
Nyaram kerengve hulló emlékein át
felém menetel a bánat.
Még zuhog rám a fény...
Téged kereslek a bágyadt
zsongásba szelídülő
hosszú délutánok elillant
percei között...
Hiányod rezgő sóhaj
mely átsuhan a halni készülő
rétek felett.
Elmentél a nyárral...
De a vérvörös alkonyokban
már lassan haldoklik a nyár.
Ó ősz! Bár úgy jönnél, hogy ne fájna
ez a mindent elborító konok szürkeség
mely puha ködként omlik el bennem.
Ilyenkor úgy érzem, mintha
belőlem születne a fájdalom...
Odakint feljajdul a szél.
Nyaram kerengve hulló emlékein át
felém menetel a bánat.
Még zuhog rám a fény...
Téged kereslek a bágyadt
zsongásba szelídülő
hosszú délutánok elillant
percei között...
Hiányod rezgő sóhaj
mely átsuhan a halni készülő
rétek felett.
Elmentél a nyárral...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése