Nagy István Attila
Félhomályban
Ilyennek szerettél
valaha?
Arcomra kövesült a bánat.
Ígéret maradtam csupán,
amely elhalványul,
ahogy múlnak az évek.
Megtalálsz még önmagamra lelten?
Vagy a hiányom nem fáj már,
csak a néma közöny veri mellkasod?
Nem voltam jó, ahogy bennem a világ,
menedéket nem adott az idő.
Nézem az arcodat,
a csillagok alig vetnek
valami fényt,
félhomályban élek.
Arcomra kövesült a bánat.
Ígéret maradtam csupán,
amely elhalványul,
ahogy múlnak az évek.
Megtalálsz még önmagamra lelten?
Vagy a hiányom nem fáj már,
csak a néma közöny veri mellkasod?
Nem voltam jó, ahogy bennem a világ,
menedéket nem adott az idő.
Nézem az arcodat,
a csillagok alig vetnek
valami fényt,
félhomályban élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése