B. Huszta Irén - Kikelet csodája; - Tavasz

B. Huszta Irén

Kikelet csodája

Őszies eső hull tavaszi földre,
Már-már téliesre hűlt a levegő.
Vacogó levélkék a hideg szélben
Várják, a tavasz melege mikor jő.

Én is fagyosan vágyom a napfényre,
A vad szél lágy szellővé szelídüljön,
Lelkemből a tavasz a telet űzze,
Üde virágnyílás új reményt szüljön.

Várom, hogy szívem a tavasszal nyíljon,
Kitárja minden szépségnek kapuját,
Kikelet csodája új irányt szabjon

Szeretet éltesse bennem varázsát,
A reménytelenség máza lekopjon,
S nyitásom talán még társra is talál…

*

Tavasz

Ma kerge szél teríti szét a zöld-szagot.
A birsfa ága lenge hó-szirom, napot
Feledve fátyolába bújt. Egész nap ád
A vérvörös ruhába öltözött virág
Meleg sugárt. A szív ütemre énekel,

Hevült öröm tüzét magába szívva kel
Megújhodást hozó tavaszra. Sárga már
Mezőn a gólyahír. Ne bólogass lilán
harangsüveg, a gyöngyvirág fehéren áll.
E tarka újulás melengetett ma itt
Belül. Feléd is mézes illatot repít…
Ha ébredezni hívja lelkedet, talán
Szeretne átölelni szívek májusán.

*

Kinézek lelkem ablakán
Nem látok mást csak szakadt ruhám
Foltjait könnyeimen át
S azt mondják hogy szép ez a világ

Kilépek lelkem ajtaján
Tavaszi napfény ragyog le rám
S én vakon tapogatom át
Magamat a fagyos éjszakán

Kinézek szobám ablakán
Jön már a tavasz üde a táj
Bennem nagy borongó felhő
Boldog tavasz nekem sosem jő