F. Zoltán /ILLC/
Elsimogatja majd az
idő …
Ahogy a nap felkerül
az égre,
És a hold lezuhan a mélybe,
A jó út épp úgy rád talál,
Végül minden helyre áll,
Sosem lesz olyan örök sötét,
Ami kioltja végleg a fényt,
A holnap mindig új napot hoz,
Az idő mindent helyrepofoz,
Az éjszaka szemei a csillagok,
Égi réten nyíló virágok,
Azért vannak ott hogy lásd,
Az éj sem rossz csak más,
S ha nincs támasz, keress hát,
Halld meg egy barát jó szavát,
Tudod a föld kerek, és így kerek,
Bárhova visz is az út, én itt leszek,
Lehet, túl sok a teher a válladon,
Már gyilkos és majd összenyom,
De soha ne add fel a reményt,
Keresd, lásd meg a fényt,
Éjben, fényben, nyáron vagy télen,
Jóban, rosszban, a földön az égen,
Jöhet eső, villám, vagy semmi sem,
Ott leszek benn, mélyen a szívedben.
És a hold lezuhan a mélybe,
A jó út épp úgy rád talál,
Végül minden helyre áll,
Sosem lesz olyan örök sötét,
Ami kioltja végleg a fényt,
A holnap mindig új napot hoz,
Az idő mindent helyrepofoz,
Az éjszaka szemei a csillagok,
Égi réten nyíló virágok,
Azért vannak ott hogy lásd,
Az éj sem rossz csak más,
S ha nincs támasz, keress hát,
Halld meg egy barát jó szavát,
Tudod a föld kerek, és így kerek,
Bárhova visz is az út, én itt leszek,
Lehet, túl sok a teher a válladon,
Már gyilkos és majd összenyom,
De soha ne add fel a reményt,
Keresd, lásd meg a fényt,
Éjben, fényben, nyáron vagy télen,
Jóban, rosszban, a földön az égen,
Jöhet eső, villám, vagy semmi sem,
Ott leszek benn, mélyen a szívedben.
*
Ébredő világ
Száz cseppé olvad a
jégvirág,
Színeket kap a nagy fehérség,
Fenn az égen a napsugár,
Hozza a tavaszi ébredést,
A rügyező fák lombja alatt,
Arcom simítja a fagyos szél,
Azt susogja most elfáradt,
De ősszel talán még visszatér,
Addig az élet útra kél,
Végigsöpör a tájon,
Virágba borul a tarka rét,
Olyan szép akár egy álom,
Érzem a nap perzselő tüzét,
Egy fa árnyékába bújok,
Kibontom a nyár első sörét,
S pohárköszöntőt mondok,
Kellett már ez a néhány perc béke,
A világra is úgy ráférne már,
S ahogy bennem a télnek vége,
Tán mindenkihez utat talál.
Színeket kap a nagy fehérség,
Fenn az égen a napsugár,
Hozza a tavaszi ébredést,
A rügyező fák lombja alatt,
Arcom simítja a fagyos szél,
Azt susogja most elfáradt,
De ősszel talán még visszatér,
Addig az élet útra kél,
Végigsöpör a tájon,
Virágba borul a tarka rét,
Olyan szép akár egy álom,
Érzem a nap perzselő tüzét,
Egy fa árnyékába bújok,
Kibontom a nyár első sörét,
S pohárköszöntőt mondok,
Kellett már ez a néhány perc béke,
A világra is úgy ráférne már,
S ahogy bennem a télnek vége,
Tán mindenkihez utat talál.
*
Rohanó érzések
Bennem folyik a
változás,
Hisz semmi sem állandó,
Minden újabb állomás,
Egy korábbi elmúló,
Jövőm álma megérint,
Csendesen felkarol,
A régi vágyakra legyint,
S azoktól elrabol,
Szeszélyes szelek ezek,
Nem is tudom mit akarok,
Épp csak megérkezek,
Már menni is akarok,
A porban vérezve,
Csak szárnyalni vágyok,
De a magasból kémlelve,
A föld után sóvárgok,
Egyszerre két szív hajt,
Míg máskor egy is sok,
De ha egyszer megtalállak,
Veled egy félen is osztozok,
Mert mikor útjaink összeérnek,
Úgy lesz minden más,
Ahogyan fogynak a mérföldkövek,
Minden perc csodás utazás,
Végül csak utolérnek,
A rohanó érzések,
Csengő hangodon kérnek,
Egy kicsit végre én is éljek.
Hisz semmi sem állandó,
Minden újabb állomás,
Egy korábbi elmúló,
Jövőm álma megérint,
Csendesen felkarol,
A régi vágyakra legyint,
S azoktól elrabol,
Szeszélyes szelek ezek,
Nem is tudom mit akarok,
Épp csak megérkezek,
Már menni is akarok,
A porban vérezve,
Csak szárnyalni vágyok,
De a magasból kémlelve,
A föld után sóvárgok,
Egyszerre két szív hajt,
Míg máskor egy is sok,
De ha egyszer megtalállak,
Veled egy félen is osztozok,
Mert mikor útjaink összeérnek,
Úgy lesz minden más,
Ahogyan fogynak a mérföldkövek,
Minden perc csodás utazás,
Végül csak utolérnek,
A rohanó érzések,
Csengő hangodon kérnek,
Egy kicsit végre én is éljek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése