Nagy Horváth Ilona
Lélegzet
Könnyű fuvallat
kíséri végig,
keretezi a napot,
gondolataim közé
vegyülő illatod
fel-felhajítja kedvem
az ég magasába,
hol habfehér bodor
felhők ölén
apró titok ring
tisztán,
ártalmatlanul,
ellopott lélegzeted
most enyém,
íze cinkosan lapul,
melenget,
ha nem hiszlek is.
Képzeletemre finom
szövetű fátyol lebben,
hangodon dúdol az
alkony könnyű fénye,
ahogy odakint a szél
is,
rövidlátón hunyorog
az ablak,
a pislákoló utcán
baktató vöröskabátos idegen
erőtlen vonásait
elkeni
a szememre újra meg
újra visszahullt
pillanat:
látlak.
Magamnak akarva,
nem a világnak,
ereim mentén mégis,
ezen a zavarodott,
hajszolt,
lassacskán vénülő
vérkörön, neveddel
zsong valami
megfoghatatlan,
feddhetetlen, áramló,
szép öröm,
ahogy tovább lendül
óráról
az óra,
édesbús dallammal
múlik,
csendesen zenél a
távol.
Lélegzet.
Az vagy.
Élni löksz
visszavonhatatlanul
míg elrejtesz a
hétközök halálos
zajától
lüktető holnapot
álmodva
a lázasan
megdobbanó
mából.
http://m.youtube.com/watch?v=D4Dz1KzfO_s
VálaszTörlés