Albert Ferenc - Vagyok ...

Albert Ferenc
Vagyok…

/Kedvesemnek/

Vagyok éji szellő,
mely szobádba besurran;
bőröd cirógatom
észrevétlen, titokban,
amíg a hajnal eljő.

Vagyok víz; langy-meleg
illat eleggyel kádban,
tested minden zugát
körbeölelem lágyan,
átitatva lényedet.

Vagyok friss oxigén;
amikor belélegzel,
kusza ereidben
száguldok a véreddel;
sejtjeid így éltetém’.

Vagyok tengerkékje
szemed fénylő íriszén;
miáltal fürkészheted
a természet szépségét,
melynek magad vagy éke.

Vagyok kenyérszelet,
ajkad szegletén morzsa;
apránként elcsipegetsz,
közben lassan kortyolva
iszod mézédes tejed.

És vagyok a nappalod,
és vagyok az éjszakád;
és vagyok égő napod,
és vagyok a holdvilág.
Köszönöm, hogy lehetek
olykor szédült pillanatod.