Fazekas Miklós - Szeptember, hát eljöttél?, - Szeptemberi gondolatok

Fazekas Miklós

Szeptember, hát eljöttél?

Nagy szelek jönnek majd nemsokára,

sötét fellegek futnak a borús őszi égen.

A medve is lassan elbúvik otthonába,

s minden elalszik békésen, csendesen, szépen.

A gyermekek még sikongva futnak,

nagy avarhalmokon nagy a játék.

de alkonyattájt anyjukhoz bújnak,

a Nap tüze már csak rövid ajándék.

Elalszik a rét is, elalszik lassan minden,

odalett a vidám, zümmögő ragyogás.

Már csak a fák emlékeznek a fényben,

minden aranyló levelük egy-egy szép nyári vallomás…

*

Szeptemberi gondolatok

Nékem a bársony az éjszínemül lett,
s a bíbor az égen a hajnali fény -
Álmaim ekkor a létbe merülnek,
éled a város, és ébredek én.
Álmaim egykor, az ifjú időkben
telve levének a vágy színivel -
Léte ma már ilyen őszülő főben
szinte a rég igazát veszi el.
De most is a Nyárban, ha mennek a lányok
az út közepén, biz utánaszalad
képzeletem, és ha csábos a ringás,
a vágy ölelése szívemben marad.
Már rég nem öleltem a vágy-teli testet,
mit Nő ölelése a Férfinak ad,
de, mint moziban az a film-teli vászon,
színes az emlék, bár éjbe halad.
Ha adna az ég nékem múltbeli létet,
más színű lenne az éjbeli lány.
Tűzvöröset, és a napszínű sárgát
éjszínül szórnám a lába nyomán.