Nosztromosz
Eltűnődve …
Pár füstkarika
eleresztve a végtelenbe,
a szél még játszik vele, szétszórja fodrait,
majd a láthatatlan magába szívja törékeny létét.
Mulandó élet, szárnyaló gondolat, te is hamar tovalibbensz,
mint egy könnyű füstgomolyag…
De téged, vajon ki olvaszt magába?
Csak a szék nyikorog egyet, ahogy felkelek,
minden más dermedten figyel… miért a tűnődés arcomon?
Pedig csak a füstkarikák útjáról álmodom…
a szél még játszik vele, szétszórja fodrait,
majd a láthatatlan magába szívja törékeny létét.
Mulandó élet, szárnyaló gondolat, te is hamar tovalibbensz,
mint egy könnyű füstgomolyag…
De téged, vajon ki olvaszt magába?
Csak a szék nyikorog egyet, ahogy felkelek,
minden más dermedten figyel… miért a tűnődés arcomon?
Pedig csak a füstkarikák útjáról álmodom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése