Hatos Márta - Ébredj!

Hatos Márta

Ébredj! 

Őrült gondolat peremén,
Mélybe zuhanva a lelkem,
Harcot vív veled, elesten.

Égető csókkal dajkáltál,
Majd semmibe lökve játsztál,
Te sem tudtad már, mit teszel.

Emeltél karodba lágyan,
Képzeleted én vigyáztam,
Imádtál - és elhibáztam.

Volt egy álmom valóságos,
Nem éreztem, hogy halálos
Elvesztünk és jössz velem.

A káprázat tengerében
Már azt hittem ez a végzet,
Egy gondolat megigézett.

Sosem vársz és én sem várlak,
Mégis van mi összezárhat,
A szavad hív, megalázhat,

Mindent tűrni, mégsem lenni,
Egy kicsit kell még szeretni,
S hiszed, hogy már nem fog fájni.

Magamra hagysz, én nem hagylak,
Kiálts ki hát most zsarnoknak,
Így kellesz még, így akarlak.

A végtelen gyilkos éjben
Itt vagy velem és nem félek,
Látod: semmiséget kérek.

Így akarlak ilyen lágyan,
Vagy érzéket zaboláztan,
Csak még szeress, nincs más vágyam.

Rólam "képet festesz" bátran,
Nálad lesz keretbe zártan,
Én csak az álmunk őrizem.

Ennyit kértem, s ennyit adhatsz,
Álmodban még itt marasztalsz...
Ébredj! - az álmod megtagadtam!