Hollósy Tóth Klára
Búcsúzóul…
Az erdő lombja
vörösbe fordul,
gomolyfellegeken
ragyog át a nap,
bevilágít mindent
búcsúzóul,
simogató fények
andalítanak.
A nyár volt hadai
sorakoznak
az élethez nehéz
őrségek állnak,
várnak, de
változtatni nem tudnak,
mintha megadnák maguk
a halálnak.
S míg örökbe fordul a
pillanat
a Föld mereng a
tengelyén forogva,
míg csitul a tájon a
hunyó nap,
mi elfogadjuk, mi
vagyunk a foglya.
Az örök rend, csend
ölében pihen,
a szép varázslat
illanó, eltűnő,
a lelket, mely testbe
száll idelenn,
egyensúlyozni látszik
az idő.
*
Szeptember vége
Színeket kever
szeptember ecsetje,
ráül a tájra a csend
puhasága,
sárgát, barnát kever
a zöld színekbe,
s máris minden levél
vörösessárga.
A napraforgó száraz
és fekete,
megedzette az ősz
ködös varázsa,
felhőket úsztat a mindenség
keze,
fénytelen borong az
ég nemsokára.
Már foszlik a nyárnak
bűvös fátyla szét,
hiába látszott nem
oly rég öröknek,
növeszti körmeit a
vad őszi szél,
az óramutatók egyre
pörögnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése