Harcos Katalin
Az ősz színei
Nézd! Néhány napra
visszatért a nyár.
Még fénysugárban
fürdőznek a fák,
cirógatja őket a
kényes napsugár,
míg felé nyújtóznak
ritka koronák.
Aranysugárban
mosdatják fejük,
de lábuk párálló
ködsávban tocsog.
Sárga, halványzöld s
vörös mindenük…
Néma, mozdulatlan,
őrt álló vándorok.
A megkésett, őszi
fényzuhatagban
kibontakoznak a
pompálló színek:
barnák, narancsok,
bordók a fasorban…
megannyi játszi,
tarka bűvölet.
Ragyogó kék ég feszül
a tájra.
Lent kósza ködpászmák
játszanak.
A búcsúzó nyár még
keblébe zárja
a színesedő, halni
vágyó lombokat.
Hajnalban harmatos,
hűvös harangszó…
s lásd, délben
perzselő padon pihegek,
míg bennünk rejtőznek
őrülten nyargaló,
tavaszt-érző, őszi,
szerelmes szívek…
*
Őszi szél
Ködös tájon szertelen
szél szalad.
Libbenő levelek
táncába belekap,
esőt perget hűs ujjai
közül,
ágakba kapva halkan
hegedül.
Sápadtan susog az
őszi ég alatt,
s megpendíti a
napsugarakat.
Színes fák között
kábán kavarog,
míg rá nem köszönnek
a csillagok.
Akkor elül. Csak
csendben tutúl,
éjszaka kékjébe báván
belehull.
Álmában olykor
felzokog kicsit,
gyűjti reggelig
harmatkönnyeit.
Búcsúzik szüreti
gazdagság után,
s elbiceg a télbe
félszegen, sután.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése