Pataki Glica - Táncikáló lángok

Pataki Glica

Táncikáló lángok

Hegyek ölében álmodik egy régi, romos ház,
Akit az őszi szél fütyülve, dalolva körbejár.
S nagy ablakain beleskelődik a víg holdvilág,
A rét szélében az amerikai diófa délcegen áll.
A lépcsők kövezetét a suhanó idő glancolta ki,
Nem nyílik ajtó,- ha vándor, bebocsátást kéretik.
Mentek a régi lakók, tudj’ Isten, lelkük hová szállt,
Ám a vastag falak őrzik, gyermekkorom kacaját.
Az emlékeimen át, kulcs nélkül is bemegyek,
Szobákban, sétálva a múltamat megidézgetem.
Szalonban a trófeák az üres szemekkel néznek,
S a kandalló előtt, a kopott fotölyök mesélnek:
"Láttak itt sok mindent, fájón hulló könnyeket,
Szóltak szerelmes dallamok, a feketezongorán.
Kandallóban a fenyők hátán táncikáló lángokat,
Szép nyári estéken, csillogó gyermekszemeket."
Decemberben, ha megérkezett a jeges, fagyos tél,
Örömmámorban földre szálltak a vidám hópihék.
A nyári álomból a rózsaszirmos kandalló életre kél,
Duruzsolnak a fahasábok, és az illatos nyárról regél.
Gyere, ülj ide mellém, melengesd a fázós kezem,
S öleld meg fáradt testemet gyöngéden, Kedvesem.
Nézzük a lángot, nem fárad a tipegő-kopogó lábuk,
Serdül-perdül s libben-lobban a táncos szoknyájuk.
Hegyek ölében, szépet álmodik egy régi kastély,
Akit a nyári szellő fütyülve, dalolva megcsodál.
A nagy ablakain bemosolyog vígan a napsugár,
Szerető lelkünket, magához öleli egy Fénysugár.