Váci Mihály - A csillagokig

Váci Mihály

A csillagokig

A vihar a füvet nem is érve
      töri le az akác derekát.
Amig illegeti jellemét a levélke,
      facsarodva zokog a szelekbe az ág.

Verebet sose lát meg a sólyom:
      fedezik a gazok meg a por,
az ebet soha nem sziszegi körül ólom;
      barikát öleli az akol.

Aki csak a szíve gödre előtt
      ciripel magánya csalánja alatt,
olyanra a veszély, ez a hirtelen ölyv,
      rubinos karmaival sose csap.

De akit gondjai fű-sűrüjéből a magasba
      pacsirta-dalok parittyája repít:
szívére lecsap, s szaggatva ragadja
      diadalmas harag a csillagokig.