Rónay György
Novemberi alkony
Megjön az este rőt
színekkel,
szép lassan úszó
fellegekkel:
még rebben olykor egy
levél,
de kezd elülni már a
szél.
Köd leng a völgyön,
szürke fátyol.
Hull, hull a barna
könny a fákról.
Madár is rebben,
cinkepár.
A szürke semmiségbe
száll.
Aztán már nem rezdül
levél sem.
Fénylobbanás a
messzeségben:
csillag vagy ablak. -
Elmerül.
A köd följebb száll,
szétterül.
Polipkarja téged is
átfog.
Elnyeli veled a
világot.
S már nincs, csak
pára, feketén.
Akár a világ
kezdetén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése