Szijártó Péter
Régen
régen ha kérdeztél, minden választ tudtam
karjaim közt laktál, az arcomon aludtál
sosem szomorkodtam
régen ha féltem, mindig újságoltad
hogy szeretsz mint senki, hogy nem kell továbbmenni
és az eső csak kopogtat
régen ha bevillant, hogy nem tart ez végig
komolyan el sem hittem, hogy egyszer mindent
úgy látok mint kik kívűlről nézik
régen vak-bízva, hullva az egészbe
naívan úgy voltam, bolondul gondban…
de most már remélve.
karjaim közt laktál, az arcomon aludtál
sosem szomorkodtam
régen ha féltem, mindig újságoltad
hogy szeretsz mint senki, hogy nem kell továbbmenni
és az eső csak kopogtat
régen ha bevillant, hogy nem tart ez végig
komolyan el sem hittem, hogy egyszer mindent
úgy látok mint kik kívűlről nézik
régen vak-bízva, hullva az egészbe
naívan úgy voltam, bolondul gondban…
de most már remélve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése