Hollósy Tóth Klára
Decemberi nyár
Mintha egy árny a
nyárból visszajárna,
egy örömittas, csodás
szerelem,
bemosolyog e
decemberi nyárba,
gyönyört lop e csendes
délutánba,
csak egy vers,
költemény lehet ilyen.
Mily szép is így,
reményteljes az élet,
szinte napfürdőzünk a
teraszon,
belekapaszkodunk a
röpke szélbe,
belekóstolunk a
szépség ízébe,
vendégünk ma az édes
nyugalom.
Megállt az idő, és
lehet, így marad,
átformálja a létet, a
tárgyakat,
a múltakat, a
gondolatokat,
sétál velünk a park
fenyői alatt,
hogy emlékeink tovább
ragyogjanak.
*
Tél, hó, fagy
Jégpáncélezüst
bokrokon, fákon,
dermed a világ
hó-bunda alatt,
megfagyott dér a
hólepte ágon,
a földben mélyen
magok alszanak.
A messzeségen, a
világ felett
tél terül a hó-habos
gyönyörre,
néma csend honol,
Isten üzenet
parancsol mély
nyugalmat a földre.
A gyöngyház égből hó
és dér szitál,
a hűvös szél is
Istentől áldott,
fagypáncélba
bugyolált a világ,
fehér kéz öleli a
világot.
*
Télvilág
Vacog a világ,
hordja a havat,
orkánszél söpör
jégtorlaszokat.
Millió kristály
ragyogó ezüst,
Hó - Apó zenél,
míg száll fel a füst.
Csillog a pehely,
hull, szakad a hó,
fagyoktól véd a
puha takaró.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése