Radnóti Miklós
Este a kertben
Égen az újhold oly
vékonyka most,
mint apró seb, melyet
a fecske ejt,
villanva víz szinén s
utána
rögtön elfelejt
Már éjszakára
ágyazott a kert,
az álmos sok bogár
virágba bútt
s a hetyke tulipán
álldigálva
ágyán, elaludt.
Könnyen lépek hát s
arra gondolok,
hogy asszonyomnak
nyakán a konty tán
olyan, mint szusszanó
arany pont egy
boldog vers után.
S mondom a verset;
törekedik már
s úgy hangosodik
szájamon, mint hű
lehellet csók után és
mint avar
között az új fű.
S verssel térek a
házba, ahonnan
az asszony fut elém
és hordja hó
nyakán a kontyot,
mely ha kibomlik,
arany lobogó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése