Siktár János
Kedvesem szeme
Szemed a messzeség
sötét ködében
s az éjszakák komor csendjében is
vallat engem. Utad mondd merre visz?
Hol jársz vajon? Ugyan merre tart lépted?
Te örök zarándok, hol pihenhetsz meg?
Hol a forrás, mely szomjad enyhíti?
Hozzám! Hozzám! A hangom zendíti,
hová igyekszel, hiába üzentem?
S karod átível a nehéz homályon,
hozzám, hozzám. Kinyújtom a kezem,
de az éjben csak a szellőt markolom,
azt szórom szerte vággyal, hevesen.
Szemed az éjben is csak engem kutat,
s az utat kérdi mindig felőlem.
s az éjszakák komor csendjében is
vallat engem. Utad mondd merre visz?
Hol jársz vajon? Ugyan merre tart lépted?
Te örök zarándok, hol pihenhetsz meg?
Hol a forrás, mely szomjad enyhíti?
Hozzám! Hozzám! A hangom zendíti,
hová igyekszel, hiába üzentem?
S karod átível a nehéz homályon,
hozzám, hozzám. Kinyújtom a kezem,
de az éjben csak a szellőt markolom,
azt szórom szerte vággyal, hevesen.
Szemed az éjben is csak engem kutat,
s az utat kérdi mindig felőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése