.kaktusz
Utazás – a lélek útja
…
Tudod arra gondoltam,
talán az út, amit mi járunk,
talán az út, amit mi járunk,
önmagunktól
önmagunkig tartó
utazás,
régen lehetett az
már,
mikor útja során
elveszítette magát az
ember,
azóta keres,
de jó utat hozzá nem
lel,
utat, ami pedig
lehet,
éppen benne van
elrejtve,
több lehetőség is van
arra,
önmagát, hogy
megtalálja,
az az út, a lélek
útja,
van, amelyik felfelé
vezet,
szárnyalva
találkozhat magával,
a másik út a mélybe
visz,
ott önmagában,
önmagához kellene
merülni,
végre megtalálni,
mit nagyon régen
veszített el,
de se nem lent,
se nem fent
keresgélünk,
kikötöttünk a
szigeten,
megmaradtunk a
felszínen,
ahová talán kikötni
csak élelemért
kellene,
de mi a kamrába
beköltöztünk,
és teli hassal nem
lehet repülni,
tovább kellett volna
rég menni,
kerülni a léleknek az
útjára,
a felszínen, mint a
madár
gyorsan megetetni,
azután szárnyalni
tovább,
de míg tart a dáridó,
addig nem lehet,
addig
tovább menni az ember
képtelen,
beköltözött az
éléskamrába,
ahonnan teli
gyomorral se le,
se fölfelé nem tud
haladni,
szárnyak helyett
nehéz,
sáros bakancsot
húzott, araszolgat
hol előre, hol pedig
hátra,
közben önmagát nem
találja,
rossz helyen keresi
talán,
a létfenntartás,
és a megfelelni
akarás
lassan elveszi
minden lélekmozdító
erejét.
2009. aug. 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése