Koszpek ferenc - Tavasz, Szerelem

Koszpek Ferenc

Tavasz, Szerelem

Színekbe öltözött a Természet,
Elvonult pihenni az enyészet.
Átölelem, szorítom a világot…
Oly gyönyörű… Most mindent imádok!

A hegyek… Kilátszik a fehér kő,
Víz mosta ki, de attól kenyér nő.
De szép! Tekintetem körbevittem,
Végre éled, zöld lett körbe minden.

Az erdő… Oda Élet költözött!
Mehetünk már ki végre… Öltözök…
A madarak vígan énekelnek…
Problémáim ma nem érdekelnek!

A virágok… Száz, s ezer árnyalat,
Szirmukkal szórnám tele ágyadat.
Illatuk közt biztos jól aludnál,
De csak aztán, hogy engem elunnál.

A sarki szél… Szellőre változott.
Az életem végre nem átkozott:
Megjöttél. Itt vagy, szorítod kezem,
Szereteted úgy borítod nekem.

Az Égbolt… Ragyognak a csillagok…
Orromban érzem most az illatod.
Mert bár a tested távol van innen,
A lelkedből már nálam van minden.

A Szerelem… Fészket vert szívemben,
Most ezt keltem életre rímekben.
Mert a Líra nem csak Lanttal járhat,
És az Élet nem csak harccal várhat.

A nyugalom… Veled kaptam azt is.
Nyugtatgatlak, s egyben magamat is:
Hidd el, a szélmalomharc véget ért.
Itt vagyok! Ki kiáltott Péntekért?