Szuhanics Albert - A költészet napján

Szuhanics Albert

A költészet napján

Fehér a tógám, földig ér,
fejemen zöld-arany babér.
Kezemben lantom hangja zeng,
miközben lelkem elmereng.

Körülvesz ím a múlt köde,
hogyan jutottam fel ide?
Arany a sarum lábamon,
ébren vagyok, nem álmodom?

Alant, mint fénylő csillagok,
városok, falvak állnak ott.
Bámulom én a fényeket,
lám üdvözlik ők lényemet.

Köröttem bércek állanak,
mint büszke, erős várfalak.
Parnasszus hegyén állok én,
költők és múzsák szent hegyén.

Ma költészetnek napja van,
és árnyak gyűlnek, oly sokan.
Kezükben gyertyafény ragyog,
fénylenek, mint a csillagok.

Indulnak ők, mint áradó,
medrét átlépő nagy folyó.
Költőknek népe merre jár,
nincs arra korlát, nincs határ.

Hókeblű múzsák járnak itt,
felszítván költők vágyait.
Látod a homlokom ragyog?
fénylik egy múzsa csókja ott.

Ma költészetnek napja van,
tejúton jár egy fényfolyam.
Látod ott mennyi név ragyog?
a költők mind-mind csillagok.

Utánuk nézek réveteg,
üdvözlöm én e fényeket.
Hallom a csendnek hangjait,
- ma éjjel szentek járnak itt...!