Bella István
Gyermeki reggel
oá, ladikoltattam, oá
először, csak így,
tisztán,
nélküle-fényben
hang-kuporin
fénylődve egymagam,
és kivirágrajzott: az
a mező!
boglárkás,
vizitündér!
s az a második szótag
mintha liliom volt volna –
a fagy nyikorgásra –
a fagyhártyán töppedő
fény,
– karistolások! –
mondom első szavam – karistolások!
hideg-repedés
kihasadt kézfej –
a kés forradó
kisustor hege, az első,
és az a sírás a fű
közt:
– visszaadatván újra
az ELŐTT-nek!
fényt kolduló bátyám
a hajnal kopejkáival –
már akkor kitalálták
a magyarázatot,
elmegy, itt hagy,
de itt marad, ami
lényeg,
karistolások! –
mondom első szavam – karistolások!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése