Jékely Zoltán
Júliusi éjszaka
Csillagvilágok
hullton hullnak,
hullvást meggyúlnak
és kimúlnak,
hullnak szegények
sebesen,
egymásra merőlegesen;
hol a Tejút tündér
övéből,
hol Andromeda nagy
ködéből,
hullnak s mint csíbor
a vízen,
cikáznak ők
ezüstösen.
Órjási csóvák
hullnak, szállnak,
imbolyognak és
meg-megállnak,
de rájuk vicsorít a
semmi
s gondolják: vissza
kéne menni,
ezt gondolják, mikor
az égből
hullnak, az
Ismeretlenségből.
„Megint, ott is!” –
hangod kiált,
ha búcsúzik egy-egy
világ.
Hogy boldogságra
van-e jussunk,
ne kérdezd, a bokorba
fussunk,
meleg szénaboglyát
keressünk,
csillag módra beléje
essünk.
Ne szánd, az ő bajuk,
ha hullnak,
de mi égünk, mint a
kigyúlt Nap,
s ha ők hullnak a
végtelenbe,
hadd hulljak én is az
öledbe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése