Millei Lajos - Nem kérdezem

Millei Lajos

Nem kérdezem

Nem kérdezem én meg, hogy kinek a bűne,
ha elfekszik a gond a konyhaasztalon,
és e fájó érzés véres verítéke
csorog majd le bambán a megsárgult falon.

Nem kérdem azt se, harminc ezüst megérte,
hogy tűzként égessen mindenkit fájdalom,
csókra adná arcát akit elárultak,
ha még egyszer lehetne erre alkalom.

Nem kérdezem én meg, a háborúk kínját,
meddig öklendezi majd még vissza a szánk,
s vérbe száradt katonák szétfoszló szívét
dobogásra bírja-e csendes "Miatyánk".

Nem kérdezem meg, az emberré válásról,
állíthatjuk-e, ez egy befejezett tény,
és mi lenne a bölcsebb, szenvedni sokat,
vagy meghalni még gyorsan a legelején.

Nem kérdezem azt sem, a szeretet hol jár,
mikor éhen halnak köröttünk társaink,
s miért hoznak halált a korszakalkotó
nagy felfedezések és alkotásaink.

Nem kérdezem, és így már nem várok választ,
miért döcög folyvást a nagy életszekér,
és meddig lesz csoda, ha régi kovászból
sülhet még nekünk az új, éltető kenyér.