Ady Endre - Kidalolatlan magyar nyarak

Ady Endre

Kidalolatlan magyar nyarak

Vajon örökre így maradnak  
Kidalolatlanul, rejtetten  
Dalai a hű, bánatozó,  
Napverte, bús, magyar nyaraknak?

Itt a néma kínszenvedések  
Makacs ajka minden beszántás, 
  Elhamvadt könny a szik-föld pora 
  S minden nyár-nap egy halott ének.

Ki ért a halott-támasztáshoz,  
Ki érti a jajos barázdát  
S ki érti az ős, nyári Napot,  
Amikor gúnyosan leáldoz?

Én ébresztgetem megbomolva,  
Fejem nyugtatván ó nótáin, 
 E földet és úgy megölelem,  
Haként az én volt szivem volna. 

  S úgy áldozom Jézussá nőve  
Kincseim e szegény nyarakra, 
  Mint Jézus az ő bocsánatát  
Csókokkal vétkes, titkos nőre.
 

De hát örökre így maradnak  
Kidalolatlan kegyelemmel  
Dalai a hű, bánatozó,  
Napverte, bús, magyar nyaraknak?

Járom a mezőt, járva-járom,  
Ezernyi nyár leigázottját, 
  Ős bánatát esengve lesem, 
  De a nótáit csupán várom.

Sír szélén állok: nézzétek meg,  
Magyar nyarak bennem alusznak  
S örök, nyári titkot ástok el  
Majd, amikor engem temettek.